Translate

2015. május 28., csütörtök

Ónod fahéj illatú csodája / Az ónodi mézeskalács kiállítás




Közzétéve 2014. december 23., kedd




Napokig gondolkodtam azon, hogy hogyan is fogjak hozzá az íráshoz, hiszen az utóbbi néhány hétben annyi élménnyel lettem gazdagabb, hogy nagyon nehéz eldöntenem  hol is kezdjem.
Mint tavaly is, az idei  adventi időszakot is az ónodi mézeskalács kiállításon tölthettem, ahogy emlegetni szoktam: Meseországban.
Amikor először beléptem a mézeskalácsból sütött épületekkel berendezett terembe, a látvány valóban mesés volt. Mindig is tudtam , hogy gyönyörű ország a miénk, de ezt így látni, mézeskalácsból, hangulatos megvilágítás mellett, finom fahéj illat kíséretében,  hatalmas élmény volt! Ami még  ennél  is meghatóbb, hogy ezeket a csodákat  teljesen önzetlenül, pusztán szeretetből  készítették el a szorgos kezek, azzal a szándékkal, hogy visszahozzák az emberek életébe a karácsony talán régen elfeledett, igazi hangulatát, az ünnepek előtti lelki lecsendesedést, szeretetet. Ékes bizonyítéka ez annak,  hogy összefogással  hegyeket lehet megmozgatni, és csodákat lehet teremteni!
S hogy ez a csoda mekkora, azt a látogatók arcáról olvashattam le igazán. Minden újonnan érkező látogató fogadásakor izgatottan vártam a reakciókat, amikor először megpillantják „mézes kis hazánkat”.
Az első döbbenet, hogy ez ekkora és ilyen illatos? Mert hiszen  az interneten a méretek kissé csalókák.  Az arcokon végigömlő mosolyok amint felismerik az épületeket, helyeket, a meghatottság okozta könnyek, mert azok is voltak bőven. A hála,  amikor megtudják, hogy ezért nem kell fizetniük, pusztán örömöt szeretnének okozni az alkotók. A meglepettség majd elismerés amikor elmondom, hogy férfikezek  alkotta művek is vannak a terepasztalon. Az öröm, amikor megkínáltam őket  apró mézeskalácsokkal, így közvetítvén az alkotók kedvességét. Felbecsülhetetlen az élmény, amikor felnőtt emberek arcára  gyermeki mosoly, és lelkesedés  költözik , és úgy tűnik, hogy soha többé nem akar távozni onnan.
A gyermekek szemében megcsillanó öröm, rácsodálkozás... egyszerűen leírhatatlan!
Majd jöttek a kérdések, melyeket alig győztem megválaszolni , de  boldogan tettem. Kik készítették, hányan, és mennyi idő alatt?  Vannak-e trükkök,és mik azok? Mivel ragasztják össze őket , mivel vannak színezve? Mi lesz a további sorsuk az alkotásoknak? S persze sokan érdeklődtek, hogy mi lesz jövőre, mert ők már előre beírják a 2015-ös naptárjukba az ónodi mézeskalács kiállítás megtekintését.
Személy szerint nekem még nagyon jól esett az, hogy sok látogató , akik már tavaly is jártak nálunk, megismertek. Ez jól esik, mert így talán én is egy pici nyomot hagytam bennük, legalábbis remélem . Az idén is jókat beszélgettünk, ezáltal is építgetve emberi kapcsolatainkat, és öregbítve Ónod újra feltörekvőben lévő, jó hírnevét . Arról nem is beszélve, hogy sok dolgot tudtam meg Ónod hajdani életéről az idősebb nénik és bácsik elmeséléseiből. Ezek az igazán hiteles történetek. Jó volt hallgatni őket.
Ónodon néhányan mertek nagyot álmodni , s  megrakták azt a  tüzet, amely  újra  felmelegíti az emberek szívét, örömöt, boldogságot, megilletődést, szeretetet csalva ki onnan . Csak remélni tudom, hogy ez a tűz nem  alszik ki a karácsony fényeivel, hanem elkísér mindenkit a további útján, örökös fényt sugározva a lelkekben …  

Nagyon sokan írtak a vendégkönyvünkbe elismerő, dicsérő, boldog szavakat, de volt, aki rajtam keresztül üzen az alkotóknak . Mivel nem találkozom mindenkivel személyesen, így ezúton szeretném továbbítani  hálájukat  és köszönetüket  ezért az élményért, és mindenkinek kívánnak jó egészséget, nagyon boldog ünnepeket! Várják a jövő évi meglepetést.  Az egyik  kívánság, ami egy idős nénitől hangzott el, most is tisztán cseng a füleimben :" Az Isten áldja meg a dolgos kezeiket!"
Szerintem is nagyon megérdemlik!
Csak néhány idézet a vendégkönyvünkből ( a teljesség igénye nélkül )
„ Szívből gratulálok ehhez a csodálatos kiállításhoz. A szorgos kezek munkájáért Isten áldását kérem! A község minden lakójának áldott szép Karácsonyt, és boldog új évet kívánok! „
„ Őszinte tiszteletem és megbecsülésem mindenkinek, aki részt vett e csodálatos remekmű magalkotásában! „
„ Gratulálok! Az ilyen helyi kezdeményezésekre nagy szükség van máshol is! Legyen belőle hagyomány! „
„ Minden elismerésem az ónodi közösségnek! Kellemes ünnepeket kívánok! „

" Gratulálunk a kiállításhoz. Nyékládházáról jöttünk, és nem csalódtunk.Tartalmas kézimunka jeleit tekinthettük meg. "

" Gratulálok! Maradandó élményben volt részünk. Áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk minden alkotónak."

"Nagyon örülök, hogy eljöttem és láttam ezt a csodát, amely az összetartozásról, a szeretetről, és Ónod szellemi fejlődéséről szól. Csak így tovább!"

"Gratulálok! Minden elismerésem azoknak, akik időt és pénzt nem sajnálva ilyen csodálatos dolgot alkottak. Nagyon szép, nagyon tetszett, örülök, hogy eljöttem megnézni."

"Hangulat, illatok, meghittség. Ezeket a gondolatokat, jelzőket hallottuk a kiállításról. Nem csalódtunk! Jó volt a csoda szemtanúja lenni. Köszönjük az élményt."

"Minden elismerésünk a készítőknek! Csak így tovább! Várjuk mit sütnek ki jövőre."

 Tapasztalatom szerint az idén sokkal több településről látogattak meg minket, és sokkal többen is voltak.   (ismét csak a teljesség igénye nélkül  és nem  abc sorrendben  )
 Mályi, Nyékládháza, Sajóörös, Sajószöged, Füzesabony, Taktaharkány, Sajólád, Sajópetri, Miskolc, Bőcs, Hejőpapi, Tiszaújváros, Muhi, Köröm, Alsó- és Felsőzsolca, Kistokaj, Hernádnémeti, Polgár,  Kazincbarcika, Szeged és Budapest

Többek között ellátogatott hozzánk a TV2 csapata , az Észak-Magyarország napilap riportere , és a Megyei Közgyűlés Elnöke Török Dezső Úr is.
Egy Jókai Anna idézet jutott most eszembe:
„ Abban a világban, ahol most élünk, ahol nehezebb a megélhetés, és ahol annyiféle hatás ér, ott nagyon meg kell dolgozni azért, hogy el tudjuk érni a másik embernek a lelkét. „
Ónodon ez sikerült! Én láttam!

Én úgy gondolom, hogy a világ mindig éppen csak annyit változik,mint amennyit mi a szívünkben, s ha a szívünket megtöltjük szép dolgokkal, a világ is egyre szebb lesz körülöttünk... A szeretet mindig utat tör magának, és mindig megtalál minket, soha nem hagyja, hogy magányosak legyünk! Ha odafigyelsz rá, sohasem leszel egyedül!
Köszönöm, hogy az idén is itt teljesíthettem „szolgálatot”, és tanúja lehettem ennek a csodának, még ha kézzelfoghatót nem is alkottam, és remélem, hogy jövőre még több embert sikerül  a szervezőknek és alkotóknak idevonzani, és ha csak kis időre is, de boldoggá tenni. Köszönöm a látogatók nevében is az alkotóknak,  a szervezőknek, és minden támogatójuknak, hogy ezzel a fahéj illatú csodával megajándékoztak minket!



Ady Endre csodálatos versével kívánok községünk minden lakójának békés, boldog  karácsonyi ünnepeket, és eredményekben gazdag, boldog új évet!
Hági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése