Translate

2016. szeptember 10., szombat

Volt egyszer egy „tanító", avagy: hogyan éltük túl az első osztályt!

Előszó

A célom nem a nyugalom megzavarása, a kötekedés vagy lejáratás!
Egyszerűen csak szeretném, ha az én verzióm is napvilágot láthatna!



Nagyon sokáig rágódtam azon, hogy bele vágjak-e ennek az egésznek a megírásába.

Sok minden visszatartott attól, hogy megtegyem, de mostanra már annyira a bőröm alá mászott, hogy egyszerűen nem tudok túllépni rajta, na és persze vannak olyan emberek, akik ezt nem is hagyják. És az még a kisebbik gond, hogy én nem szabadulok tőle, de sajnos a nyolc éves gyermekem sem tud átlépni rajta, pedig azt mondják, és én is azt tapasztaltam két nagyobbik gyermekemnél, hogy a gyerekeknek ez sokkal könnyebben megy, mint a felnőtteknek.
Az előző tanév óta eltelt több mint két hónap, és elkezdődött az új tanév, én mégis visszalépek még a múltba, és virtuális tollamat megragadva hangot adok keserűségemnek és felháborodásomnak! Tudom, hogy mit vállalok ezzel… sanda tekinteteket, szócsatákat, esetleg feddést felsőbb körökből, de akkor is, vállalva minden számon kérést, megteszem! Még akkor is, hogy tudom, sok szülő nem fog merni mellém állni annak ellenére sem, hogy tudják: igazat beszélek! Nem mernek kiállni, mert féltik a gyerekeiket, vagy mert kényelmesebb így…
Most én azért teszem ezt meg, mert több embertől is hallom, hogy elkezdődött egy „lejárató” kampány ellenem, csak mert megtettem egy lépést, ami nekik nem esett jól és nem vet jó fényt rájuk! Még mindig téma vagyok, de ami ebben bosszant, mert amúgy tennék rájuk magasról, hogy az illetékesek csak az ő verziójukat ismerik, én még csak el sem tudom mondani az enyémet! Viszont elkerülte a figyelmüket, hogy az én kezemben van egy olyan eszköz, amellyel, bizony sokkal több mindenkihez eljutok…
Szóval tavaly elsős gyermekem tanulmányaival kapcsolatosan odáig jutottunk, hogy döntést hoztunk a tanév vége előtt kb. másfél hónappal: első osztályos gyermekünket visszakérjük az első osztályba, hogy egy másik iskolában, tiszta lappal kezdhesse elölről iskolás életét abban reménykedve, hogy sikerül kihevernie és elfelejtenie az első osztály „élményeit”.

Természetesen nem árulom el, hogy melyik település melyik iskolájáról van szó, és azt sem, hogy kik azok, akik a történet főszereplői (akiket érint úgyis magukra ismernek). Igazán nem is bocsátkozom részletekbe, egyszerűen csak amolyan felsorolás szerűen elhadarom mindazt, amit tapasztaltunk, és ami kiverte a biztosítékot! Ráadásul nem csak nálam, hanem sok másik szülőnél is, akik csak az iskola kapujában morgolódnak nap mint nap (s persze nekem is mondják a mai napig), de egyikük sem tesz semmi határozott lépést az ügyben!
Én egy ideig próbálkoztam, de mivel nem vagyok egy Don Quijote, a szélmalomharcot abba hagytam, és a fentebb leírt módon oldottam meg a dolgot!
Még egy: nem általánosítok! Igenis vannak nagyon jó pedagógusok, akik lelkiismeretesen nevelik és oktatják gyermekeinket, az ő érdekeiket szem előtt tartva. A mi történetünkben egy emberről van szó (és egy fejlesztőtanárról), aki, úgy gondolom, hogy teljesen alkalmatlan a pályára. Két gyereket neveltem már fel, (25 és 19 évesek) de ilyenben még nem volt részünk, ilyen tanárral én még életemben nem találkoztam!

Előre bocsátanám, hogy tisztában vagyok a gyermekemmel! Egy borzasztóan impulzív gyerek, akaratos, nagyszájú, igazi egyéniség. Tudom, hogy sokszor nem könnyű vele, de türelemmel és olykor szigorral és következetességgel kordában tartható  (BTM gyanús. Tanulási zavar: egy képességterület működésében – különösen az olvasás, írás, számolás elsajátításában- tartós és súlyos problémák jelentkezhetnek (Diszkalkulia, diszlexia, diszgráfia, figyelemzavar stb.).

Ez azt jelenti, hogy húsz percnél tovább nem, vagy csak nehezen tud koncentrálni egy adott feladatra, könnyen elterelődik a figyelme a feladatokról. Emiatt javasolt heti egy óra fejlesztőpedagógusi órán részt vennie, ahol különböző módszerekkel és feladatokkal segítenek neki a koncentrációja fejlődésében. Ezt csak azért írom le ilyen őszintén, hogy érthetőbb legyen, miért is vagyok ennyire felháborodva!
Egyébként érdeklődő, és sok olyan terület van, amihez meglepő ismeretanyaggal rendelkezik. Imádja az autókat, azoknak felépítését, maga is tervez autókat és autómotorokat (!!!) Gyönyörűen rajzol, persze főleg autókat, és nagy kézügyességgel rendelkezik. A minap például egy egész délelőttöt azzal töltött, hogy a készülő dolgozószobámba összeállított egy polcot. Igen, lécekből, szögelve, és lefestve! Mindent a saját kezével!
Szóval nem egy hülye, kezelhetetlen, sérült gyerekről van szó, hanem egy nehezebben kezelhető, de a pszichológus szerint is okos gyerekről, akinek a szókincse is okoz néha meglepetést, persze pozitív értelemben. Néha még én is meglepődöm, hogy micsoda szavakat hallok tőle!

Szóval, mint más normális családoknál szokás, mi is izgatottan készültünk az első osztályba 2015 nyarán. Gyermekem örömmel pakolászta iskolás dolgait, nézegette őket, és elhitte minden szavamat, amikor azt mondogattam neki, hogy milyen jó lesz neki  az iskolában!
Magam sem sejtettem még akkor, hogy mennyire átvertem a gyermekemet!
Akkor még nem gondoltuk, hogy mi haraggal, a gyerek pedig összetörten fogja a tanévet zárni…
S hogy miért?

Mert volt egyszer egy tanító…

akitől a gyerekek hamarabb tanulták meg a dohányzást és a cigaretta töltését, mint az 1+1-et! Már tudják, hogy fél óránként kell kijárni dohányozni, akár óráról is, addig a takarító vagy valaki más vigyáz rájuk ( hiszen az a dolguk), s persze a kint töltött tíz-húsz perc alatt akár két-három szál cigit is el lehet szívni! (!!!) Nesze neked példamutatás! Hát így neveld te jóra a gyermekedet…

- akinél a konfliktuskezelés egyenlő a nullával, hiszen ő úgy kezeli a problémákat, hogy egyszerűen beírja az üzenőbe, tájékoztatóba, és minden olyan felületre ahová fog a toll, hogy a gyerek mit követett el, de a megbeszélés, a probléma feltárása és kezelése nem fontos! Azt viszont soha nem írja be, hogy én otthon mit kezdjek ezzel, hiszen nem voltam ott, nem ismerem a tényeket! Ő viszont ott volt (vagy nem? ), tehát mint pedagógus melegében feltárhatta és kezelhette volna a problémák lényegét! Oké, hogy beírta, jól tette, de mit kezdjek vele? Mit kezdjek az egésszel akkor, amikor ő kijövet az iskolából elmegy mellettem, még rám sem néz, mintha semmi sem történt volna aznap, csak otthon szembesülök a beírással, de a gyerek addigra már „elfelejti”, ne adj isten bezárkózik és nem vall?

- aki úgy rendez két gyerek közötti konfliktust, hogy azokat egymással szembe állítja, és arra buzdítja, hogy üssék meg egymást! (!!!) A gyerekek persze összeroppannak a nyomás alatt és ütnek úgy, hogy egyikük neki esik a radiátornak és felreped a szája…

- aki úgy tesz helyre egy elsős diákot, hogy állánál fogva belöki a padba…

- akinél a fegyelmezési módszer a gyerekek ütlegelése, ha nem azt csinálják, amit kéne! (egyik kisgyerek elmeséléséből tudom, hogy négy gyerek volt az osztályban, akit előszeretettel így „rendezett” a tanár, az egyikük az én fiam volt. A kisgyerek elmondása szerint egyedül az én gyerekemnek volt annyi „esze”, hogy amikor a tanár dúvadként közelített felé ő bebújt a pad alá. De nem mindegyik volt ilyen ügyes vagy szerencsés. ) Szavakkal sértegeti őket, mint Pl. hülyék, lalások, bolondok, stb.

- aki felvilágosító órát tart matek helyett a halottak hamvasztásáról! (!!!) (és matekórán Kisgrófóval alakítja az ízlésüket)
Próbálom szó szerint idézni gyermekem szavait: „- Tanár néni azt mondta, hogy ha meghalunk, akkor elvisz a halottas autó, és egy nagy kemencében elégetnek minket!”
Oké, most sokan, akik ismernek minket, azt gondolják, hogy „persze, mert otthon biztos erről van szó, hiszen mindketten temetkezés munkakörben dolgoznak!” Igen, igaz: a párom testőr, sírásó, én meg ravatali gondnok vagyok, de a munkát soha nem hozzuk haza. Ha szóba is kerül, arra mindig ügyelünk, hogy a gyerek ezt ne hallja, tehát a hamvasztásról tőlünk soha nem hallhatott!
Persze amikor a tanítót számon kértem egy olyan választ kaptam, ami szöges ellentéte volt a gyerek által elmondottaknak, de a zavart és a pírt nem tudta letörölni az arcáról!
Ezek után persze elmondtuk a gyereknek, hogy miről is beszélt a tanár, így ma már van róla némi fogalma, nyolc évesen… egy tanár jóvoltából…

- aki szerint a legnagyobb probléma, hogy a gyerek bele lép a pocsolyába, netán egy kicsit el is időzik benne, ennek persze napi szinten írásban hangot is ad! (!!!)
Azt viszont nem veszi észre, amikor egymás nyakát elkapva a falhoz szorítják egymást, és egyesek obszcén szavakkal terrorizálják társaikat!
Ja, és egy másik kisfiú felmászott a fára! Bakker! Egy fiú felmászik a fára? ilyet!! És ezt be kell írni!! Oké, hogy a tanáré a felelősség, de azért naaa! Inkább azt kéne beírnia, hogy Gerzsonka fiú létére nem mászik fel a fára! Az lenne az igazán nagy probléma!  
És a pocsolyára visszatérve: nem elég, hogy bele mennek, még kavicsot is dobálnak bele! Ilyen elvetemült, piszkos kölyköket! Felháborító, de nem?!
Ebből csak arra következtettek, hogy a tanító néni nem volt gyerek… Ő ilyen nagynak és okosnak született…

- akinél a gyerekek órán szaladgálnak a teremben, és ezért persze ők a hibásak! Nem az a pedagógus, akinek tudnia kéne rendet tartani… Jaaa, bocsánat! Hogy lenne már rend, amikor az órai munka is bekiabálás és nem jelentkezés szerint folyik! Na és persze két cigaretta között nehéz is oda figyelni…

- akinek az a fontos, hogy a tartja a tanmenetet, vagy mi az, még akkor is, ha a fél osztálynak halovány lila gőze sincs a matematikáról. Aki érti az szerencsés, a többi nem számít! Egyébként azt is most tudtam meg, hogy ez a tanító néni most panaszkodik, hogy nem megy a gyerekeknek a tízes számkörben való eligazodás. Már könyörgöm! Hát hogy is menne?! Ahhoz normálisan kéne tanítani! Jobban mondva tanítani kéne!

- aki a testnevelés órát nem tartotta meg, mert az osztály rosszul viselkedett! (???) Szerintem meg pont akkor kellett volna egy végig tornázós órát tartani, nulla játékkal! Az én gyerekkoromban ez még így működött. Ha jók voltunk, akkor egy kicsit tornáztunk, aztán jöhettek a labdajátékok, de ha nem bírtunk magunkkal, akkor kemény tesi óra volt, hogy levezessük a feszkót és érezzük a törődést! Szóval nem értem…

- aki úgy tanította a matematikát, hogy semmilyen szemléltető eszközt nem használt, egyszerűen csak vegyék elő a könyvet és füzetet és írjanak… (ezek után már csak arra lennék kíváncsi, hogy minek vetette meg a korongokat és pálcikákat, stb ?)

- aki azt a gyereket, akire kicsit több időt kellett volna fordítania (Pl. az én gyerekem a fent leírt okok miatt) beültette a leghátsó padba azzal a kijelentéssel, hogy jó helyen van ő ott… (!!!) Hozzáteszem, hogy megértem, nem könnyű annyi gyerekkel, de engem a kijelentés háborít fel!!

- aki most engem aláz az iskola új vezetősége előtt. Megteheti, hiszen nem vagyok ott, hogy megvédjem magam és a gyerekem! (éppen csak figyelmen kívül hagyta ezt a felületet)

- aki azt mondta nekem, amikor érdeklődtem nála, hogy a gyerekem butább, mint egy SNI-s gyerek (Sajátos Nevelési Igényű gyermek, tanuló. Az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem-vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd. Ezek után még érdeklődjek nála?! Talán érthető, hogy ezek után már inkább kihagytam, és az osztályfőnöknél érdeklődtem, aki egyébként mindig segítségemre volt, és vele meg tudtuk beszélni a problémákat, és igyekeztünk azokat közösen orvosolni. 

- ennek a tanárnak sikerült elérnie, hogy az iskolát nagyon váró gyerekem mostanra annyira megutálja, hogy ha gyakorlásról hall, azonnal haragra gerjed, bezárkózik, és csak nagyon hosszú rábeszélésre hajlandó odaülni egy feladat erejéig. Ahol a szépen író gyerek az év végére valami olyan kaparást ad ki a kezéből, hogy ember legyen a talpán az, aki kiolvassa. Aki a tanév végén már sírva kelt ki az ágyból reggelente, és délután idegesen jött haza, olyannyira, hogy sokszor már mi sem tudtuk kordában tartani.

S csak néhány szó a fejlesztő pedagógusról is, aki egész tanévben talán ötször vitte el a gyereket foglalkozásra, majd a szememre vetette, jobban mondva vissza hallottam, hogy én nem érdeklődöm a gyerek iránt. Na, ezen még az osztályfőnök is meglepődött, hiszen én tőle érdeklődtem többször is, mert a fejlesztőt bizony elég nehéz volt elérni… Másfelől viszont nem érdeklődhetek valami iránt, ami nincs! Minek kérdezzem meg, hogy mi volt a fejlesztő órán, ha az gyakorlatilag nincs megtartva? Ráadásul egy olyan pedagógus tartotta volna, aki szerintem maga is kezelésre szorulna, ha csak az idegeit nézem…
Ez a fejlesztő pedagógus most, az új tanévben küldött nekem egy jegyzet félét, amit állítólag felmérés céljából készített. Arra azért kíváncsi lennék, hogy mi alapján állította ki azt a meglepő kinézetű papírost, hiszen túl sokat nem foglalkozott a gyerekkel…
Arról már nem is beszélve, hogy egy pedagógus kezéből azért különb kinézetű irományra számítottam volna…
Értem én, hogy a maga módján bosszút szeretett volna állni rajtam, amiért elvittem a keze alól a gyereket (tudni illik megkértem év vége felé egy másik fejlesztőt, hogy nézze meg a gyereket) , ezért csupa negatív dolgot írt a már - már kutya szájából kihúzottnak tűnő papírra, de azért a minőségre egy kis időt szánhatott volna!
És ha már ott tarunk, hogy ki mit csinált és mit nem: kérnie kellett volna januárban egy újabb szakértői vizsgálatot (benne van a szakvéleményben)de ő bizony nagyon elfeledkezett erről… Hoppá!
Tehát ha én, szerinte, nem érdeklődtem a gyerek felől, akkor én azt mondom, hogy ő meg nem végezte körültekintően a munkáját! Kvittek vagyunk!

Na, hát dióhéjban ennyi, jöhetnek a kövek! (és még le sem írtam mindent!)
Úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk ennek a tanárnak a közelében a gyereket! Inkább vállaljuk a nehézségeket, inkább hozunk áldozatot, de nem hagyjuk, hogy teljesen tönkre tegye a gyerek idegeit és az önmagába vetett hitét! (és a mi belé vetett hitünket sem!)
Elvittük egy olyan iskolába, ahol a tanárok példamutatók, kedvesek, türelmesek, és, milyen érdekes, a gyerek szereti őket.
Egy olyan iskolába, ahol minden a gyerekekről szól, és ahol a szülő is egyenrangú társ, partnere a tanítóknak. Ahonnan nem lökik ki már az első héten, és a tanév folyamán a lábát nem teheti be az iskola területére!
Egy olyan iskolába, ahol szívesen hagyom ott a gyereket, mert tudom, hogy valódi értékeket fog ott tanulni és látni, és ahová a gyerek is örömmel megy, sírás és dühöngés nélkül, és vidáman jön haza, tele élményekkel, amelyeket meg is oszt velünk!
Ahol már az első héten észrevette egy tanár a gyerek kézügyességét, mint ahogy azt is, hogy nagyon el lett véve a kedve a tanulástól.
Ahol engem is biztatnak és nyugtatnak, hogy a gyerekkel minden rendben lesz.
És ami nagyon fontos: én hiszek nekik!

S hogy mit kívánok a fent oly sűrűn emlegetett tanár keze alatt maradt diákoknak és szülőknek?
Első sorban kitartást!
Majd türelmet!
Hitet!

Az említett iskola új intézményvezetőt kapott, akiben sokan bíznak! Én is!
Bíznak az ő erejében és szigorában, és remélik, hogy sikerül rendet tennie a már eluralkodó káoszban!
Remélik, hogy sikerül helyre tennie azt a tanítót, aki egyáltalán nem jó példa a jövő generáció számára!

Találkoztam az óta néhány szülővel, akik azt mesélték nekem, hogy az említett tanító nagy fogadalmakat tett az elkövetkezendő tanévre szólóan, és már dohányozni sem jár ki olyan sűrűn… (egy erős dohányos? ) Talán érzi a hurkot a nyakán? Hát… nagyon remélem, hogy ezek a szülők nem fognak csalódni…
Én azzal, hogy most ezt kiírtam magamból, már nem akarok ezzel tovább foglalkozni! Nem akarom hallani az említett tanár legújabb húzásait, vagy akár jótetteit! Bár kétlem, hogy erre lesz majd példa… Egyáltalán! Semmit sem akarok már erről tudni! Új életet kezdtünk egy új iskolában, az energiáimat erre szeretném fordítani, nem pedig mások nyavajgására, olyanokéra, akik nem mernek tenni semmit, csak várják a csodát!
Szívből kívánom, hogy legyen szerencséjük!

Utószó

… mert ismétlés a tudás atyja…

A fent leírtakért minden felelősséget vállalok!

Történetünk ÚJ HÍREIT ITT olvashatod!


Esetünkben  mindez elmaradt. Nincs sikerélmény, nincs kedv sem! Köszönet érte annak a "tanítónak"!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése